ESCO finanszírozás
ESCO (Energy Saving Cooperation) - finanszírozásnak nevezzük azt a konstrukciót, amelynek keretén belül beruházás előfinanszírozásra kerül sor és a finanszírozás költségei a működés során keletkező energia-megtakarításból – általában öt év alatt – térülnek meg. E konstrukció megoldást jelent azon partnereink számára, akiknek nem áll rendelkezésükre elegendő forrás ahhoz, hogy elavult és energiapazarló rendszereiket korszerűsítsék, vagy egyszerűen csak nem akarnak erre a célra forrást lekötni.
A végrehajtott korszerűsítések által garantált megtakarítások mértéke lehetővé teszi, hogy a beruházás teljes költsége ezekből finanszírozható legyen, azaz a projektek gyakorlatilag önmagukat finanszírozzák. Az előfinanszírozás is lehet rövidebb és hosszabb futamidejű egyaránt. Hosszabb futamidő választása esetén már a megtérülési időszakban is érzékelhető költségcsökkenés érhető el. Természetesen, a Megrendelő részéről választható az a megoldás is, hogy a teljes költségmegtakarítást a beruházás visszatérítésére fordítja, így optimalizálja a fejlesztések finanszírozási futamidejét.
A LED cserével elvégzett korszerűsítés, ESCO finanszírozása
Lényege:
Elvégzünk egy villamos energetikai auditot, a világítótestek vonatkozásában, ami alapján kiszámoljuk (vagy akár mérjük, vagy méri a tisztelt Megrendelő egy tesztidőszak alatt) a jelenlegi fényforrásokkal, világítótestekkel a fogyasztást, amit átszámolunk éves fogyasztásra. Ehhez kiinduló adatok kellenek, amelyek:
• Milyen típusú, és milyen fogyasztási teljesítményű lámpatestek, illetve fényforrások vannak az adott területen? (szükséges teljes képet kapni a jelenlegi eszközökről, hogy tervezhető legyen, hogy mire- és hol érdemes cserélni),
• Milyen bruttó egységáron vásárolják a villamos energiát? (ide mindenképpen bruttó ár kell, ami egyszerűen a számla fizetendő forint összege, osztva a leszámlázott kWh állással azért, mert a számla sok minden egyebet is tartalmaz, de 99%-a a fizetendő díjnak függ a felhasznált kWh értéktől. Sok cég azzal csökkenti a villanyszámláját, hogy a vásárolt villamos energiát a szabadpiacról veszi meg, de ezzel, csak azt éri el, hogy az lesz néhány forinttal olcsóbb. Az RHD, vagyis a rendszerhasználati díj, hatósági áras, és az nem csökken ezzel az akcióval. Viszont a fogyasztás csökkenés ezt is érinti, ezért tudunk jelentős megtakarítást elérni).
• Mennyi az átlagos világítási idő úgy, hogy az éves viszonylatban kalkulálható legyen? (ez azért kell, mert rendszerint sehol nem mérik külön a világításból eredő fogyasztást, magyarán nincsenek külön mérve a világítási áramkörök, és mi, ezzel a cserével nem tudjuk a kávéfőző gép fogyasztását csökkenteni, arra szívesen ajánlunk más módszert),
• Vagy, a mért tesztidőszakban mennyi volt a teljes villamos energia felvétele az eszközöknek, és mennyire jellemző időszaka ez a tesztidőszak az éves munkarendnek?
Az auditot követően elméletben kicseréljük az eszközöket, (vagy mérési tesztidőszak esetén a valóságban is) és így kalkuláljuk a várható éves fogyasztást. A jelenlegi, és a csere utáni kalkulált éves fogyasztási adatok birtokában, egyszerű kivonással előáll az éves megtakarítás, kWh-ban és Ft-ban, valamint a szüksége beruházás ára. Az utóbbi adatot osztva az előbbivel láthatjuk azt, hogy mennyi év alatt térül meg a beruházás, vagy beszerzés. (rendszerint 1-3 év a megtérülés)
Tehát az audit után, előáll három adat, és a levonható konzekvenciák: 1. Mennyi a jelenlegi éves fogyasztás forintban? 2. Mennyi fogyasztás marad a LED csere után forintban? 3. Mennyibe kerül a csere? 4. Hány év alatt térül meg a csere költsége?
A FENTI ADATOK BIRTOKÁBAN AJÁNLUNK FINANSZÍROZÁST, AMELYNEK LÉNYEGE A KÖVETKEZŐ:
Elvégezzük a LED cserét, (vagy leszállítjuk az eszközöket és a Megrendelő elvégzi), amelyet nem kell kifizetni. A következő hónapban, miután egy hónapot használta az eszközöket, megkapja a villanyszámlát, amely kevesebb lesz az általunk kalkulált megtakarítással. Ennek a megtakarításnak egy részéből havonta, a futamidő alatt fizeti ki az eszközök összes árát, illetve a beruházás költségét. Ha a teljes összeget a törlesztésre fordítja, akkor elméletben, a kalkulált megtérülési idő alatt kifizeti a beruházást. (azért csak elméletben, mert az belátható, hogy egy részletfizetésnek mindig ára van, pl. ügyleti kamat, kezelési költség stb.)
Feltételei:
- A korszerűsítést követő első hónaptól a teljes villamos energia költséget és az aktuális havi törlesztő részletet a Perimeter Kft, egy elkülönített számláján át kell fizetni! (tehát nem csak a világításból adódó költséget, hanem az egészet, minden hónap 10-dik napjáig egy fedezet bekérő alapján át kell utalni, a havi résztörlesztéssel együtt, egy összegben)
- A szerződés hátralévő részletei erejéig, azonnali beszedési (inkasszó) jogot kell adni a Perimeter Kft-nek, az összes ügyleti bankszámlára.
- A leszállított, vagy felszerelt eszközök tulajdonjoga a Perimeter Kft-é marad, az utolsó törlesztő részlet kifizetéséig, illetve a szerződés teljes futamideje alatt.
Folyamata:
- Az auditot követően megkötjük a szerződést, és leszállítjuk (vagy felszereljük) az eszközöket.
- Átíratjuk a villamos energia szolgáltatónál a számlafizető adatait.
- A felszerelést követő hónap elsejével indul a futamidő, az ezt követő villanyszámlát már nekünk kell fizetni.
- A beérkezett összegből kiegyenlítjük az áramszolgáltató számláját, (pontosabban ezt a Bank végzi el automatikusan), és kifizetjük a Banknak az aktuális törlesztő részletet (ezt is Ő veszi le automatikusan).
- A futamidő végén átadjuk az eszközöket 0 könyv szerinti értéken a Megrendelő tulajdonába. ( amelyek természetesen még további hosszú évekig működnek)
A szerződés elemei: A lényeges szerződéses kitételek idézve:
1.1. A szerződés tárgya a beruházás finanszírozásának megoldása, amely során a Megrendelő a leszállított eszközöket nem teljesítéskor fizeti ki egy összegben, hanem 60 hónapon át törleszti a beruházás következményeként megtakarított energiaköltségből, a következők szerint: Megrendelő kötelezi magát, hogy szerződés időtartama alatt, az aktuális hónapra vonatkozó, az áramszolgáltató által megküldött havi villanyszámlájának ellenértékét, valamint az előfinanszírozás részleteit és annak költségeit havonta Vállalkozó, erre a szerződésre létrehozott elkülönített bankszámlájára átutalja, amelyből Vállalkozó vállalja az energiaszámla kifizetését és a beruházás törlesztését a ..... pontban foglaltak szerint.
1.2. A szerződésnek aláírásakor 4 olyan számozott melléklete van, amelyek a szerződés szerves és elválaszthatatlan részét képezik. A szerződés melléklete az aláíráskor: 1. számú melléklet: Szállítandó eszközök, és az éves megtakarítás; 2. számú melléklet: Általános Szállítási Feltételek; 3. számú melléklet: Teljesítés igazolás minta; 4. számú melléklet: Megrendelő számlavezető pénzintézetei által ellenjegyzett és nyilvántartásba vett azonnali inkasszó felhatalmazások.
4.1. Az eszközök értékének visszafizetésére Megrendelő vállalja, hogy az eszközleszállítást követően a szerződés tartama alatt, minden hónap tízedik napjáig, az aktuális havi fogyasztásából keletkező áramszolgáltatói számla ellenértékét, továbbá az előfinanszírozás részletét és költségét ................ értékben egy összegben számla alapján, Vállalkozó elkülönített számlájára átutalja. A számlavezető pénzintézet és a számlaszám a szerződés aláírása után kerül meghatározásra, azt Vállalkozó egyoldalú nyilatkozatával Megrendelő tudomásul veszi, mely nyilatkozatot a szerződéshez csatolni kell.
4.2. Vállalkozó, a Megrendelő villamos energia szolgáltatója részére, mint kedvezményezett részére a ..... pontban meghatározott elkülönített számla terhére a számlavezető pénzintézete felé, jelen szerződés időtartamára csoportos beszedési megbízást ad, melyet a szerződéshez csatolni kell.
4.3. Az eszközök értékének visszafizetésére Megrendelő vállalja, hogy az eszközleszállítást követően a szerződés tartama alatt, minden hónap tízedik napjáig, az aktuális havi fogyasztásából keletkező áramszolgáltatói számla ellenértékét, továbbá az előfinanszírozás részletét és költségét ......................... Ft +ÁFA értékben egy összegben számla alapján, Vállalkozó elkülönített számlájára átutalja. A számlavezető pénzintézet és a számlaszám a szerződés aláírása után kerül meghatározásra, azt Vállalkozó egyoldalú nyilatkozatával Megrendelő tudomásul veszi, mely nyilatkozatot a szerződéshez csatolni kell.
4.4. Vállalkozó, a Megrendelő villamos energia szolgáltatója részére, mint kedvezményezett részére a ........pontban meghatározott elkülönített számla terhére a számlavezető pénzintézete felé, jelen szerződés időtartamára csoportos beszedési megbízást ad, melyet a szerződéshez csatolni kell.
|